Kis családom itt volt, kivéve a fiamat. Ő sajnos két hónapra nem jöhet el a munkából, de találkozunk , ha mi megyünk haza októberbe.
Nekem nagyon fontos a családom. Sajnos az ismerőseim közül sokan nem beszélnek a szüleivel, sokan még a testvéreikkel sem, és ez nagyon sajnálatos a számomra.
Amíg élt a testvérem , mi ugyanilyen szimbiózisban éltünk anyukámmal és Arikával, pedig mindannyian Budapesten éltünk.


Minden nap felhívtuk egymást, megbeszéltük a napi gondjainkat és mindig megkérdeztük egymástól hogy vagyunk.
Aztán amikor már anyukám is meghalt, akkor jöttem rá, hogy most már én vagyok a legidősebb és én vagyok a család motorja. Mint régen a Mama….sajnos Ő már nem ismerhette meg a csodaszép , okos, talpraesett unokáját :-(((
Most hogy kiköltöztünk, mindenkit biztosítottam róla, hogy nem örökre jöttünk ki, de ez egy óriási lehetőség a Kandúrnak és a közös jövőnknek.
Almáék dolgoztak sokat ebben a két hónapban, amíg itt voltak.Készítettek egy 10 részes BAHAMA VLOG sorozatot , aminek az utolsó fejezete, az interjú velünk. Ezeket a kérdéseket amiket feltett nekünk, az Absolutely Woman Club / ami Almáé / több ezer tagja tette fel nekünk.
Most ezekből válogattunk és szeretettel ajánlom nektek is. Nem csak az utolsó részt, hanem mind a tíz riportot , ami egyben úti film is.
Remélem élveztétek a beszélgetést, ők pedig boldoggá tettek engem két hónapra. Októberben két hetet otthon töltünk, már előre örülök hogy végre a fiammal is találkozhatok és persze Lennyvel, Almával, Attival, a barátainkkal és a Kandúr családjával….

Hozzászólás